Üdvözlünk
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának kiemelt célként jelölte meg, hogy új impulzusokat vigyen a hazai tehetséggondozás mindennapjaiba, és az európai trendeket figyelembe véve segítse, korszerűsítse, nemzetközi szinten pedig versenyképesebbé tegye azt. A hazai tehetségek egy része már a középiskolát követő továbbtanulás, pályaválasztás során elvész, ezért fontosnak tartottuk egy olyan kortárssegítő hálózat kiépítését, mely segít elérni és a felsőoktatásba történt bekerülést követően felkarolni a középiskolai tehetségeket. A program a jelenleg is jól működő gyakorlatok összefogásával járul hozzá a felsőoktatás eléréséhez. A Tehetségmentor Program centrumában azok a tehetséges hallgatók állnak, akiket már a középiskolában felfedeznek, és akiket a jövőben a Programnak köszönhetően az oktatók és a kutatók mellett kortárs mentorok is segítenek a felsőoktatásba történő beilleszkedésben és tehetségük kibontakoztatásában. Célunk, hogy végig kísérjük ezeket a fiatalokat a középiskolától egészen a doktori képzésig.
Kapcsolat
PROGRAMVEZETŐ
Dallman Kristóf
tudományszervezésért és kutatásért felelős elnökségi tag
E-mail: dallman.kristof@hook.hu
ORSZÁGOS KOORDINÁTOR
Juhász János
E-mail: tehetsegprogram@hook.hu